Ez történik a szervezetével, ha rendszeresen 6 óránál kevesebbet alszik
Ön hány órát szokott aludni éjszaka?
Ha rendszeresen hat óránál kevesebbet alszik, az nem csupán fáradtsággal jár: a hormonháztartásától az immunrendszeréig számos létfontosságú folyamat borulhat fel a szervezetében. Egyre több kutatás figyelmeztet arra, hogy a tartós alváshiány csendben, alattomosan építi le az egészséget – sokszor jóval hamarabb, mint gondolnánk.
Egy átlagos felnőttnek nagyjából hét és kilenc óra közötti alvásra lenne szüksége minden éjjel. A mindennapok valósága azonban egészen más képet mutat: egy fáradt társadalomban élünk.
Egy friss felmérés, amely a britek alvási szokásait vizsgálta, arra jutott, hogy az emberek átlagosan csupán 6 óra 50 perc pihenést engednek meg maguknak. Ez éves szinten több mint 400 óra elvesztett alvást jelent. Ez a többi országban is hasonló képet mutat.
A megkérdezettek fele bevallotta, hogy rendszeresen csupán négy órával próbálja átvészelni a nappalokat, és 44% azt mondta: három órával is működni tud. Bár egy-egy nyugtalan éjszaka még nem okoz komoly problémát, ha ez tartóssá válik, annak már nagyon is érezhető testi és lelki következményei lehetnek — a szorongástól a csökkenő teljesítőképességig. Sőt, egy kutatás pedig még tovább megy: a hat óránál rövidebb alvás legyengítheti a szervezet oltásokra adott immunválaszát.
Szakértők elárul mi minden változik meg a testében, ha tartósan nem jut elegendő pihenéshez.
Immunrendszer gyengülése
Alvás alatt a szervezet láthatatlanul, de intenzíven dolgozik: ilyenkor teremti meg a védekezőképesség alapjait.
- Kutatások azt mutatják, hogy összetett összefüggés van az alvás-ébrenlét ciklusai és az immunrendszerünk között - mondja Dr. Sue Peacock, klinikai egészségpszichológus és alvásszakértő.
Alvás közben képződnek azok a védő molekulák — például a citokinek —, amelyek segítenek a szervezetnek felvenni a harcot a vírusokkal, baktériumokkal és más kórokozókkal szemben.
- Ezeket az anyagokat használja fel a külföldi betolakodók, például baktériumok és vírusok leküzdésére.
A citokinek ráadásul magát az alvást is támogatják, ami tovább erősíti az immunrendszer munkáját. Ha viszont kevés a pihenés, a szervezet kevesebbet termel belőlük — ez pedig gyengébb védekezést eredményez.
- Ez csökkenti a szervezet fertőzésekre adott válaszát – magyarázza Dr. Sue.
Ennek hatására könnyebben betegszik meg, és tovább tarthat a felépülés is.
A Current Biology folyóiratban megjelent kutatás megerősíti, hogy a hat óránál rövidebb alvás a férfiaknál egyértelműen gyengíti az oltásokra adott antitestválaszt, míg a nőknél a hormonális változások árnyalhatják a képet. A hatás a 18–60 éves korosztályban volt a legerőteljesebb - írja a brit Metro.
Fokozódó szorongás
A kialvatlanság és a szorongás egymást erősítő spirálba képes taszítani bárkit. A kevés alvás növeli a szorongást — a szorongás pedig ellehetetlenítheti az elalvást. Így sajnos az egyik súlyosbíthatja a másikat.
A szorongó elme nehezen tud „kikapcsolni”: a gondolatok pörögnek, a szervezet harckészültségbe kapcsol, és szinte lehetetlenné válik a pihenés.
A hosszabb távú alváshiány hangulati romlást is okozhat.
- Ez csökkentheti a pozitív hozzáállásunkat érzelmileg kihívást jelentő események során...Azt is érezhetjük, hogy kevésbé vagyunk képesek élvezni a pozitív élményeket.
Menstruációs zavarok
Az elégtelen alvás a hormonrendszer egészét megzavarhatja, köztük a pajzsmirigy működését is. Ez különösen azokra lehet a menstruációra is.
- A TSH szintje megemelkedik alváshiány során- mondja Dr. Katharina Lederle alvásszakértő.
A TSH emelkedése többféle problémát okozhat:
- menstruációs zavar
- anovuláció (nem szabadul fel petesejt)
- amenorrhoea (a menstruáció teljes kimaradása)
- visszatérő vetélések nagyobb esélye
Súlygyarapodás
Szinte mindenki tapasztalta már: egy átvirrasztott éjszaka után szinte lehetetlen megállni a nassolást. Ez nem véletlen.
Az alvás szabályozza többek között a kortizol, a leptin és a ghrelin szintjét — ezek irányítják az éhségérzetet és a jóllakottságot.
Ha keveset alszunk, ezek a hormonok kibillenhetnek az egyensúlyukból.
- A hosszú távú alváshiány fokozza az étvágyat és így a súlygyarapodást is – foglalja össze Dr. Sue.
Nem véletlen, hogy az elhízás kockázata lényegesen magasabb azoknál, akik tartósan rosszul alszanak.
A teljesítőképesség visszaesése
Ezt talán senkinek nem kell bemutatni: alváshiány mellett nehezebb koncentrálni, lassul a gondolkodás, romlik a memória.
Egy amerikai tanulmány szerint azok az alkalmazottak, akik átlagosan öt órát aludtak éjszakánként, évi 2,22 munkanapot veszítettek, szemben azokkal, akik nyolc órát aludtak.
A kevés alvás rontja:
- a figyelmet
- a döntéshozási képességet
- a reakcióidőt
- a memóriát
Egyéb egészségügyi következmények
A kialvatlanság számos komoly betegség kockázatát fokozhatja.
Dr. Sue szerint a kutatások azt sugallják, hogy az emberek nagyobb kockázatnak vannak kitéve a szív- és érrendszeri betegségek, például a magas vérnyomás, a stroke és a szívroham kialakulásának kockázatának.”
Emellett nő a cukorbetegség és más krónikus betegségek kialakulásának esélye is. Ráadásul a hosszan tartó alváshiány a memória romlásával, kognitív hanyatlással és az Alzheimer-kór fokozott kockázatával is összefüggésbe hozható.
Miért lehet kevés valakinek 8 óra alvás, miközben másnak 5 óra is elég? Az orvos elmagyarázza
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!