Hányszor él át az ember igazi, szenvedélyes szerelmet? Erre keresték a választ a kutatók

Ön mire tippel?

A szenvedélyes szerelem gyakoriságáról alkotott elképzeléseinket többnyire kulturális narratívák formálják, nem pedig empirikus adatok. Egy amerikai vizsgálat azonban arra vállalkozott, hogy számszerűen is feltérképezze: életünk során hányszor élünk át valóban intenzív, romantikus kötődést. Az eredmények árnyaltabb képet adnak a „nagy szerelemről”, és azt is megmutatják, miként változik annak megélése az életkor előrehaladtával.

Mit mutat a több mint tízezer embert vizsgáló kutatás?

Az Indiana Egyetemhez tartozó, nemzetközileg is ismert Kinsey Intézet kutatócsoportja, Dr. Amanda Gesselman vezetésével azt vizsgálta, hányszor élnek át az emberek életük során valódi, szenvedélyes szerelmet. Az eredmények az Interpersona: An International Journal on Personal Relationships című szakfolyóiratban jelentek meg.

A vizsgálatban 10 036, 18 és 99 év közötti, az Egyesült Államokban élő egyedülálló felnőtt vett részt. A résztvevőknek többek között arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hányszor voltak életükben igazán, szenvedélyesen szerelmesek.

Az eredmények meglepően egységes képet mutattak: átlagosan két alkalommal élték át ezt az intenzív érzelmi állapotot. A válaszadók 14 százaléka úgy nyilatkozott, hogy még soha nem tapasztalt szenvedélyes szerelmet. 28 százalékuk egyszer, 17 százalékuk háromszor, míg 11 százalékuk négyszer vagy annál is többször élte át ezt az érzést - írja az Ofeminim.

Vagyis a „nagy szerelem” korántsem ismétlődik korlátlan számban – legalábbis az emberek saját megélése szerint.

A férfiak és a nők élményei nem teljesen azonosak

A kutatók nemi különbségeket is találtak. A férfiak nagyobb arányban számoltak be arról, hogy átéltek szenvedélyes szerelmet, mint a nők. Ennek hátterében több tényező is állhat: eltérő érzelmi önreflexió, kulturális elvárások, vagy az, ahogyan a különböző nemek értelmezik és megnevezik az intenzív kötődést.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a „szenvedélyes szerelem” nem pusztán romantikus fellángolást jelent. A pszichológiai szakirodalomban ez az állapot erős érzelmi és testi vonzalommal, intenzív gondolati elfoglaltsággal és gyakran idealizációval jár együtt. Helen Fisher antropológus kutatásai például kimutatták, hogy a szerelmi állapot az agy jutalmazó rendszerét aktiválja, hasonló módon, mint bizonyos addiktív folyamatok.

Csak fiatalkorban lehet „igazi” a szerelem?

A vizsgálat egyik legérdekesebb eredménye az volt, hogy a szenvedélyes szerelmi élmények száma az életkor előrehaladtával nőtt. Ez első hallásra ellentmondhat annak az elképzelésnek, hogy a nagy, mindent elsöprő érzelmek kizárólag a húszas évek sajátjai.

A kutatásban részt vevő pszichológusok szerint ennek az lehet az oka, hogy az életkor előrehaladtával az emberek egyre jobban ismerik önmagukat. Kevésbé hajlamosak az idealizációra, és pontosabban látják, mire van szükségük egy kapcsolatban. A harmincas éveik után járók kapcsolatai gyakran tudatosabb döntésekre épülnek, nem csupán érzelmi impulzusokra.

Mi számít „igazi” szerelemnek?

A kutatás egyik legérdekesebb kérdése talán az, hogy mit értünk szenvedélyes szerelem alatt. A pszichológiában Robert Sternberg háromszögelmélete szerint a szerelem három fő összetevőből áll: intimitás, szenvedély és elköteleződés. Az úgynevezett beteljesült szerelem akkor jön létre, ha mindhárom elem jelen van.

A szenvedélyes szerelem azonban gyakran elsősorban az érzelmi és testi intenzitásról szól, és nem feltétlenül tartós. Hosszú távon a stabil párkapcsolatok inkább a mély intimitásra és elköteleződésre épülnek.

Ez magyarázhatja azt is, hogy egyesek életük során több szenvedélyes szerelmet élnek át, míg mások inkább egyetlen, mély és tartós kapcsolatban találják meg az érzelmi kiteljesedést.

A neurobiológiai háttér: nem csak érzelem, hanem kémia is

Amikor szerelmes lesz, hajlamos lehet azt gondolni, hogy mindez „csak” érzelem. A modern idegtudomány azonban azt mutatja, hogy a szenvedélyes szerelem nagyon is mérhető biológiai folyamatokkal jár. A korai, intenzív szerelmi szakaszban az agy jutalmazó rendszere aktiválódik, különösen a dopaminhoz köthető pályák. Ez az a neurotranszmitter, amely a motivációért, az örömérzetért és a vágy fenntartásáért felelős. Nem véletlen, hogy a friss szerelem eufóriát, fokozott energiát és szinte megszállott gondolati jelenlétet idézhet elő.

Ezzel párhuzamosan az oxitocin – gyakran „kötődéshormonnak” nevezik – a testi közelség és az érzelmi biztonság érzését erősíti. Hosszabb távú kapcsolatokban ez a hormon segít stabilizálni a kötődést, és csökkenti a stresszválaszt. A szenvedély tehát nem tűnik el nyomtalanul, inkább átalakul: a kezdeti dopaminvezérelt intenzitást idővel biztonságosabb, nyugodtabb kötődés válthatja fel.

Fontos megérteni, hogy ez a biológiai változás nem a szerelem elmúlását jelenti, hanem annak érését. A lángoló kezdet után egy más minőségű, mélyebb kapcsolódás alakulhat ki – ha a felek érzelmileg elérhetők maradnak egymás számára.

A mentális egészség szerepe

A szerelem megélésének képessége szorosan összefügg azzal, hogy Ön mennyire érzi magát érzelmileg stabilnak és biztonságban. A depresszió például gyakran együtt jár az örömérzés csökkenésével, amit a szakirodalom anhedóniának nevez. Ilyenkor nemcsak a hétköznapi tevékenységek, hanem a romantikus élmények is tompábbnak tűnhetnek.

A szorongásos zavarok vagy korábbi traumák szintén befolyásolhatják a kötődés minőségét. Előfordulhat, hogy valaki mélyen vágyik a kapcsolatra, mégis fél a sérüléstől, ezért tudattalanul távolságot tart. Mások éppen ellenkezőleg, túlzottan kapaszkodnak, ami megnehezíti a kiegyensúlyozott kapcsolat kialakulását.

Ezért ha valaki úgy érzi, soha nem élte át az „igazi szerelmet”, érdemes nem önváddal közelítenie a kérdéshez. Sokszor nem a lehetőségek hiánya, hanem a belső sérülések, feldolgozatlan tapasztalatok vagy aktuális mentális állapot áll a háttérben. A pszichológiai támogatás ilyen esetben nemcsak a jóllétet, hanem a kapcsolati képességeket is erősítheti.

Nem a mennyiség számít

A szerelemről szóló közbeszéd gyakran számszerűsít: hány kapcsolat, hány nagy szerelem, hány szakítás. A tudományos megközelítés azonban inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a kapcsolatok minősége sokkal fontosabb, mint a számosságuk.

Egyetlen mély, kölcsönös tiszteleten és érzelmi biztonságon alapuló kapcsolat jelentősebb hatással lehet az életminőségre, mint több intenzív, de instabil fellángolás. A hosszú távú párkapcsolati elégedettséget kutató vizsgálatok rendre azt mutatják, hogy az érzelmi támogatás, a bizalom és a konfliktuskezelési készségek sokkal meghatározóbbak, mint a kezdeti szenvedély intenzitása.

Ha tehát azon gondolkodik, hogy „elégszer” volt-e szerelmes, érdemes lehet a kérdést átformálni. Nem az számít, hányszor élte át a lángoló érzést, hanem az, hogy kapcsolataiban mennyire tudott önazonos maradni, és mennyire tapasztalt valódi kölcsönösséget. A szerelem nem statisztika, hanem személyes történet – és minden történet más ritmusban bontakozik ki.

Figyelmébe ajánljuk

Innen tudhatja, hogy ki lesz a nagy Ő!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!