Egyen naponta két maréknyit ebből a nassolnivalóból - az agya hálás lesz érte

Táplálkozás
2025. december 03. 13:54

Ha szeretné támogatni memóriáját, a kutatók szerint ezt érdemes ennie.

Gondolta volna, hogy egy apró étkezési szokás képes változást hozni a szellemi frissességben? Egy holland kutatócsoport szerint a sótlan, héjában pörkölt földimogyoró rendszeres fogyasztása észrevehetően javítja az idősebb felnőttek memóriáját, valamint fokozza az agyi véráramlást.

Mit mutat a kutatás?

A vizsgálatban részt vevő 65 és 75 év közötti önkéntesek 16 héten át naponta 60 gramm – nagyjából két maréknyi – sótlan, héjában pörkölt földimogyorót fogyasztottak. Ez a mennyiség első hallásra talán soknak tűnik, ám a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a földimogyoróban található bioaktív vegyületek milyen mértékben képesek befolyásolni az agyi funkciókat.

A kísérlet végére a résztvevők 5,8 százalékos javulást mutattak a verbális memóriában: vagyis könnyebben és pontosabban idéztek fel korábban bemutatott szavakat. A javulás nem csupán a teszteredményekben jelent meg – a kutatók képalkotó vizsgálatai azt mutatták, hogy az agy több területén javult a véráramlás.

Az eredmények különösen figyelemre méltók:

  • 3,6%-kal nőtt a globális agyi véráramlás
  • 4,5%-kal nőtt a szürkeállomány vérátáramlása
  • a memória és nyelv szempontjából fontos régiókban pedig még látványosabb javulás mutatkozott: a frontális lebenyben 6,6%, a halántéklebenyben 4,9%.

A kutatást vezető Peter J. Joris, a Maastrichti Egyetem szakembere arra hívta fel a figyelmet, hogy az agyszövet folyamatosan magas energiabevitelt igényel, és érzékenyen reagál a véráramlás csökkenésére. Ha az agysejtek nem jutnak elég oxigénhez és tápanyaghoz, idővel sérülhetnek azok a funkciók, amelyek a memóriáért, a gondolkodásért vagy éppen a koncentrációért felelnek.

Mi lehet a földimogyoró titka?

A kutatók külön kiemelték az L-arginin szerepét. Ez az aminosav segít a vérerek tágulásában, így javítja az agy vérellátását. Emellett a mogyoró héjában található antioxidáns vegyületek bizonyítottan támogatják az idegsejtek védelmét, csökkentve az oxidatív stresszt – azt a folyamatot, amely az öregedő agyban különösen erősen jelen van.

A tudomány egyelőre nem döntötte el, hogy melyik összetevő a legerősebb tényező, vagy hogy inkább ezek együttese működik-e. Az viszont már most látszik, hogy a napi fogyasztás hosszú távon érezhető változást hozhat.

Joris szerint nem véletlen az sem, hogy a vizsgálatban sótlan és héjában pörkölt földimogyorót alkalmaztak. A héj alatt olyan antioxidánsok és rostok találhatók, amelyek a feldolgozott, sós változatból gyakran eltűnnek. A só pedig a vérnyomást ronthatja, ami ütközne a kutatás céljával.

A kísérlet felépítése különlegesen megbízható

A vizsgálat keresztezett, úgynevezett „cross-over” felépítése segített kizárni a zavaró tényezőket. Ugyanazok a résztvevők játszották el a „mogyorófogyasztó” és a „mogyorómentes” szerepet külön időszakokban, így a kutatók közvetlenül össze tudták hasonlítani ugyanazon személy eredményeit a két különböző életmódszakaszban.

Az agyi véráramlást MRI-vel mérték, a memóriát standardizált számítógépes tesztekkel értékelték, és rendszeresen követték a vérnyomást is. A kutatás érdekessége, hogy a napi plusz körülbelül 340 kalória ellenére a résztvevők testsúlya lényegében nem változott. Úgy tűnik, szervezetük magától korrigálta az energiabevitelt: valószínűleg kevesebb más nassolnivalót fogyasztottak.

Miért olyan biztatóak ezek az eredmények?

Az időskori feledékenység sok ember mindennapjait nehezíti meg, és általánosan elfogadott, hogy a memória romlása az öregedés természetes velejárója. Ez a tanulmány azonban arra mutat rá, hogy a folyamat lassítható – akár olyan egyszerű segítséggel, mint a tudatos rágcsálnivaló-választás.

A szerzők azonban hangsúlyozzák, hogy nem arról van szó, hogy a földimogyoró csodaszer lenne. Inkább egy könnyen beépíthető táplálkozási elem, amely támogatja az agyi keringést, és ezzel együtt az agy működését is.

 Ez az alulértékelt étrendi összetevő, támogatja a memóriát, lassítja a demenciát csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát
Figyelmébe ajánljuk

Ez az alulértékelt étrendi összetevő, támogatja a memóriát, lassítja a demenciát csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: dailymail
# Kutatás# táplálkozás# étkezés# memória# mogyoró# földimogyoró# L-arginin# nassolnivaló

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk