"Meglepve és aggodalommal fogadtuk az arra utaló eredményeket, hogy sokan úgy vélik, a gyógyszerek bizonyára biztonságosak, ha recept nélkül meg lehet vásárolni azokat" – nyilatkozta Rebekah Moles, a 97 személy részvételével készített kutatás vezetője.
"Az adatok alapján az derült ki, hogy a résztvevők 44 százaléka nem megfelelő dózist alkalmazott, és csupán 64 százalékuk tudta helyesen kimérni a dózist, amit be szándékoztak adni a gyereknek."
A kutató megjegyezte, hogy 2008-ban az egész Ausztrália területén illetékes Új-Dél-Wales-i Mérgezési Központ összes hívása közül 48 százalék állt összefüggésben gyermekek túladagolásával. 15 százalékuk esetében kórházi kezelésre is szükség volt.
A szakemberek szerint Ausztrália valószínűleg nem számít kivételes esetnek, a gyerekgyógyszerek nem megfelelő alkalmazása világszerte jellemző lehet.
"Nagyon fontos, hogy a szülők megértsék a gyógyszerek megfelelő alkalmazását, hogy a jövőben ne veszélyeztessék gyermekeik egészségét" – mondta Moles.
Gyógyszeradás gyermekeknek
Nem véletlen, hogy a gyermekeknek való gyógyszeradáshoz sokkal nagyobb gondosság szükséges.
Elkoptatott tény, hogy a gyermek nem kis felnőtt, nem is erre célzunk most. Talán nem köztudott azonban, hogy a csecsemő- és kisgyermekkorban még több szervrendszer és működési "egység" fejlődőben van, pl. az immunrendszer és a gyógyszerek metabolizálásával, lebontásával foglalkozó működések is.
Éppen ezért pl. a gyermekeken való gyógyszervizsgálatok is roppant körültekintéssel, és igen szigorú protokollok mellett zajlanak.
A gyermeki gyógyszeradagokat pedig minden gyógyszer leírásában, betegtájékoztatójában gondosan és alaposan feltüntetik, melyhez ragaszkodni kell orvosnak-betegnek, tehát ez esetben a gyógyszert beadó szülőnek!
(A szerk.)