Pánikzavar, pánikbetegség tünetei, vizsgálata és kezelése

A pánikbetegség a szorongásos megbetegedések egy formája, mely a népesség mintegy 2-5%-át érinti. A pánikrohamok tulajdonképpen hirtelen kialakuló, erős aggodalommal, szorongással kísért állapotok, melyek hátterében szervi ok nem igazolható.

A pánikbetegségek, pánikrohamok típusai

A pánikrohamok osztályozhatóak aszerint, hogy a roham milyen szituációban jelentkezik. Eszerint megkülönböztethetünk:

1. 1 Spontán fellépő pánikrohamot, mikor a rohamot nem szituatív vagy környezeti körülmények váltják ki,
2. 2 Szituációhoz kötött pánikrohamot, mikor a roham csak bizonyos valós vagy elképzelt helyzetekben jelentkezik, pl. valamely szűk helyre való bezártság esetén, illetve
3. 3 Bizonyos helyzetek által növelt valószínűséggel előforduló rohamokat, amelyek az adott helyzetben nagyobb valószínűséggel fordulnak elő, de előfordulásuk nem biztos, vagy esetleg késleltetett. A pánikzavar diagnózisának felállításához visszatérő, váratlan pánikrohamok előfordulása szükséges.

Pánikbetegségről beszélünk, amennyiben a fentebb leírt pánikrohamok ismétlődnek, és a betegnek életviteli nehézséget okoznak.

A pánikrohamok hatására megjelenhet a magától a rohamtól, és a vele járó, ismeretlen testi tünetektől való félelem. A betegek nem tudják megjósolni, hogy a pánikroham mikor és hol fog fellépni, és az egyes epizódok között a következő pánikrohamtól való fokozott szorongás jellemzi őket. A rohamok bármikor, akár alvás közben is megjelenthetnek. Hosszuk általában rövidebb, mint 10 perc, azonban egyes tünetek hosszabb ideig is fennállhatnak.

A pánikbetegségben szenvedő betegek életminőségét a betegség jelentősen rontja. Az esetek nagy részében a pánikzavar különböző elkerülő viselkedésformákkal társul, melyek enyhébb, vagy súlyosabb agorafóbia (=nyílt terektől való félelem) egyidejű fennállásához vezethetnek, azaz a beteg nem meri egyedül elhagyni otthonát, nem képes tömegközlekedési eszközre szállni, liftbe belépni, stb., de a pánikbetegség agorafóbia nélkül is előfordulhat.

Fontos, hogy mielőbb, még az elkerülő magatartásformák megjelenése előtt segítséget keressenek. A pánikbetegség agorafóbiával szövődik leggyakrabban, azaz a pánikbetegek élete olyan mértékben korlátozódik, hogy mindennapi teendőiket a fellépő, pánikrohamtól való félelem miatt nem, vagy csak olyan személy kíséretében tudják ellátni, akiben megbíznak.

A pánikzavar gyakran szövődik depresszióval, a betegek nem hisznek gyógyulásukban, alvásuk romlik, negatív gondolatokon tépelődnek, a halálfélelem ellenére öngyilkossági gondolatok is megjelenthetnek.

A pánikbetegség az egyik legjobban kezelhető szorongásos megbetegedés, azonban megfelelő terápiás segítség nélkül akár évekig is fennállhat, egyre súlyosbodó formát öltve. A betegség terápiájában a nyugtató és hangulatjavító gyógyszeres kezelés mellett kiemelten fontos a pszichoterápia.

A pánikbetegség előfordulása

A világon mindenütt a nők 5%-a, a férfiak 2%-a pánikbeteg, azaz a pánikzavar kb. kétszer gyakrabban érinti a nőket, mint a férfiakat. Gyakori a késői serdülőkori, fiatal felnőttkori kezdet, de pánikrohamok talaján nem minden esetben alakul ki pánikzavar. Pánikbetegség családon belüli előfordulása a pánik kialakulásának esélyét jelentősen növeli. Az ismert és kezelt betegek aránya valószínűleg a pánikbetegségben szenvedők számának csak a töredéke. Ennek hátterében állhat egyrészt, hogy a betegek kezelése gyakran nem a pszichiátriai, pszichológiai ellátórendszerben történik. A mögöttes szervi (pl.: kardiológiai, gyomor-bélrendszeri) elváltozást keresve a lelki tényezők feltárása és kezelése háttérbe szorulhat.

A pánikbetegség okai

A pánikzavar kialakulásának magyarázatára a különböző iskolák eltérő elméletekkel rendelkeznek. A biológiai elméletek a pánikzavar hátterében genetikai meghatározottság talaján kialakuló biokémiai eltérések meglétét feltételezik. A pánikzavar egyes családokban gyakoribb, mely az öröklődés szerepét hangsúlyozza, azonban sokaknál negatív családi kórtörténet mellett alakul ki a pánikbetegség, ami alapján külső kiváltó tényezők oki szerepe is felmerül. Az első roham kialakulásában nagy szerepe lehet a testi betegségeknek, a stresszel teli életeseményeknek.

Az utóbbi évek irodalmában egyre nagyobb szerephez jutnak azonban a pszichológiai magyarázatok, melyek azonban szintén fontosnak tartják az élettani sérülékenységet a pánikrohamok keletkezésében Egyesek a pánikroham kialakulásában a CO2-szabályozás zavarát tartják elsődlegesnek. Egy másik elmélet szerint a szervezet veszélyes helyzetekre kialakított "riasztórendszere" aktiválódik szükségtelenül, akkor is, ha nincs vészhelyzet. Az aktiválódás pontos oka tisztázatlan. Mások szerint a pánikrohamok keletkezésében a "normál" testi tünetektől való ijedtség, azok katasztrófa-előjelként való értékelése állhat, kialakítva így egy ördögi kört, hiszen a fokozott szorongás, félelem a tüneteket (pl.: szívdobogás-érzés, fulladás-érzés) rontja.

A pánikbetegség tünetei

A pánikrohamok leggyakoribb tünetei: hirtelen jelentkező heves szívdobogás-érzés, szapora szívverés, izzadás, remegés vagy reszketés, fulladás- vagy légszomj-érzés, fuldoklás (torokgombóc-érzés), mellkasi fájdalom, hányinger, hányás, émelygés vagy hasi kellemetlenség-érzés, szédülés, bizonytalanság, vagy ájulásérzés, a realitás elvesztésének érzése, vagy olyan érzés, mintha elvált, elszakadt volna a testétől, illetve a megőrüléstől vagy az önkontroll elvesztésétől való félelem, valamint halálfélelem, zsibbadás, érzéketlenség, vagy bizsergés, fejfájás, hidegrázás vagy kipirulás.

Az agorafóbiával szövődött pánikzavar jellemzője, hogy a beteg olyan helyeken, vagy helyzetekben félelmet érez, ahonnan nehéz elmenekülni, vagy nincs kéznél azonnali segítség. Tipikusan nehézséget okoz: elmenni otthonról, tömegben lenni, sorban állni, hídon lenni, járművel utazni. A félelemérzet miatt a beteg a nehézséget okozó helyzetet, ahol pánikroham potenciálisan előfordulhat, kerüli, vagy pedig csak megbízható társ segítségével viseli el.

A pánikbetegség diagnózisa

A betegség diagnózisa a DSM-IV-TR diagnosztikai kritériumokon alapul. A diagnózis felállításához a fentebb felsorolt tünetek közül legalább néggyel jellemezhető, visszatérő, váratlan pánikrohamok jelenléte, illetve a rohamok között újabb rohamoktól való tartós aggódás, félelem fennállása szükséges. Mivel a pánikroham tünetei több testi vagy más lelki betegség tüneteit utánozhatják, kiemelten fontos, hogy a tünetek hátterében esetlegesen felmerülő testi betegségeket a diagnózis felállítása előtt kizárják. Amennyiben nem sikerül szervi okot igazolni a tünetek hátterében, úgy a pánikbetegség pszichiátriai kezelése elkezdődhet.

A pánikbetegség terápiája

A pánikzavar terápiája más pszichiátriai betegségekéhez hasonlóan összetett. A betegség gyógyszeres kezelésben a különböző hatásmechanizmusú antidepresszív szereknek (triciklikus szerek, vagy SSRI hangulatjavítók), illetve a szorongásoldó gyógyszereknek (benzodiazepinek, buspiron) van szerepük. A pánikzavar fizikális tüneteinek (szapora pulzus, szívdobogás-érzés) kezelésére béta-blokkolót is gyakran alkalmaznak, ez azonban csak a testi tüneteket javítását szolgálja.

A pánikzavar kezelésében kiemelkedően fontos a pszichoterápiás kezelés. Kutatások szerint a pánikzavar terápiájában a gyógyszeres kezelés és a pszichoterápia együttes alkalmazása különösen hatékony. A különböző terápiás módszerek közül kiemelhető a kognitív viselkedésterápia, mely bizonyítottan hatékony a pánikzavar kezelésében. A kognitív és a viselkedésterápiák szintén jól alkalmazhatóak.

Önsegítő vagy támogató csoportok látogatása is hasznos lehet, azonban a szakmai kezelést nem helyettesíthetik. Különböző stresszkezelő technikák elsajátítása szintén pozitív irányba befolyásolhatja a terápiát. A koffein, valamint az alkoholfogyasztás ronthatják a tüneteket, így a szorongást fogyasztásuk csökkentése is mérsékelheti.

A pánikbetegség lefolyása

Pszichoterápia és gyógyszeres kezelés kombinációjával a betegség jól kezelhető, a pánikrohamok előfordulása ritkul, vagy megszűnik. Egyes adatok szerint a pánikbetegek 70-90%-ánál érhető el jelentős tünetcsökkenés.

Egyéb tudnivalók a pánikbetegségről

Komorbiditás: a betegség gyakran szövődik más pszichiátriai megbetegedéssel, mint a depresszió, illetve a drog- vagy alkoholfüggőség. A depresszió legfontosabb tünetei a levert hangulat, az érdeklődés csökkenése, jelentős súlyváltozás, alvászavar, fáradtság, értéktelenség-érzés vagy bűntudat, koncentrációzavar, a halál gondolatával való gyakori foglalkozás. Az egyidejűleg fennálló depresszió külön antidepresszív kezelést igényel.

A pánikzavar megértése nemcsak a tünetek felismeréséből áll: legalább ilyen fontos annak megismerése is, hogyan viselkedik ez a betegség a mindennapokban, milyen alakulási mintázatai vannak, és mi mindennel érdemes tisztában lennie annak, aki maga vagy hozzátartozója miatt érintett. A pánik nem pusztán egy hirtelen jelentkező, heves testi-pszichés élmény; sokkal inkább egy olyan állapot, amely fokozatosan formálja át a beteg gondolkodását, reakcióit és életmódját. Ezért fontos, hogy megfelelő tudással és eszközökkel vértezze fel magát, hiszen a pánikzavar – bármilyen ijesztőnek is tűnhet – jól kezelhető betegség.

Miért olyan megtévesztőek a pánikrohamok testi tünetei?

A pánikroham egyik legnagyobb nehézsége, hogy a testi jelek könnyen utánozzák a súlyos, akár életveszélyes egészségi problémákat. A hirtelen jelentkező mellkasi fájdalom vagy szívdobogásérzés miatt sokan szívinfarktustól tartanak, a fulladásérzés pedig légúti vagy asztmás rosszullét benyomását keltheti. Mindez teljesen érthető, hiszen a pánikroham során a szervezet „riadókészültségbe” kapcsol, és olyan folyamatokat indít el, melyek normális körülmények között a túlélésünket szolgálnák. Ez az evolúciós „veszélyre reagáló rendszer” azonban tévesen aktiválódik, amikor nincs valós fenyegetés.

Érdemes tudni, hogy bár a tünetek rendkívül ijesztőek lehetnek, a pánikroham nem életveszélyes, és önmagában nem károsítja a szervezetet. A félelem mégis valós: sok beteg úgy érzi, hogy „meg fog őrülni”, elveszíti az önuralmát, vagy nem tudja irányítani a testét. E tapasztalatok olykor jobban megviselik az embert, mint maga a roham.

Hogyan alakul ki a „félelem a félelemtől” jelenség?

A pánikbetegség egyik legjellegzetesebb sajátossága az ún. anticipátoros szorongás. Ez azt jelenti, hogy a beteg nemcsak a roham alatt fél, hanem a rohamok közötti időszakot is állandó aggodalom árnyékolja be. A kérdés, amely ilyenkor újra és újra felbukkan: „Mi van, ha megint rám tör?”

Ez a jelenség egy idő után odáig fajulhat, hogy maga a félelem váltja ki a következő rohamot. A test egyre érzékenyebbé válik az apró változásokra – például egy enyhe szívdobogásra vagy légvételre –, és a beteg ezeket fokozott veszélyként értelmezi. Így alakul ki az ördögi kör, amelyből külső segítség nélkül nagyon nehéz kitörni.

A pánik és az életmód kapcsolata

Bár a pánikzavar kialakulásához nem elegendő néhány stresszes hét, a megterhelő élethelyzetek, a tartós feszültség vagy az alváshiány jelentősen ronthatják az állapotot. A túl kevés pihenés, a fokozott koffeinfogyasztás, a rendszertelen étkezés és a kimerültség mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szervezet sokkal reaktívabbá váljon.

A fizikai aktivitás hiánya ugyanakkor tovább gyengíti a stressztűrő képességet. A rendszeres, mérsékelt mozgás – például séta, kerékpározás, úszás vagy jóga – kimutathatóan csökkenti a szorongást. Nem azért, mert „elmulasztja” a pánikot, hanem mert stabilizálja a test élettani válaszait és segíti az idegrendszer regenerációját.

Mindezek mellett fontos a rendszeres, nyugodt alvás. A kutatások szerint a kialvatlanság olyan idegrendszeri állapotot teremt, amelyben az agy sokkal könnyebben érzékeli veszélyesnek a hétköznapi ingereket.

Mit tehet roham esetén? Praktikus technikák, amelyek segíthetnek

Bár a pánikroham percei során minden nagyon gyorsan történik, vannak olyan módszerek, amelyekkel egy-egy epizód intenzitása mérsékelhető. Ilyen például a lassú, mély, ritmikus légzés, amely segít megállítani a hiperventillációt. Sok beteg hasznosnak találja a „földelő” technikákat is: ilyenkor a figyelmet öt érzékszervi élményre irányítják (például mit látnak, hallanak vagy érintenek éppen). Ezek a módszerek visszavezetik a testet a jelenbe, és segítenek csökkenteni a kontrollvesztettség érzését.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek nem helyettesítik sem a pszichoterápiát, sem a gyógyszeres kezelést. Inkább olyan eszközök, amelyek a mindennapokban is biztonságot adhatnak a betegnek.

Mit érdemes tudni a kezelési lehetőségek hosszú távú hatásáról?

A kognitív viselkedésterápia (CBT) hatékonyságát számos kutatás igazolja, és az eredmények nemcsak rövid távon kedvezőek. A terápia lényege, hogy megtanítja a beteget felismerni és átkeretezni azokat a gondolatokat, amelyek a rohamokat elindítják vagy fenntartják. Idővel a páciens megtanulja, hogy a testi érzetek nem fenyegetőek, és egyre kevésbé reagál rájuk túlérzékenyen.

A gyógyszeres kezelés sokaknak fontos támasz a kezdeti időszakban, különösen súlyos tünetek esetén. A modern antidepresszánsok biztonságosak, nem okoznak személyiségváltozást, és nem alakítanak ki függőséget. A benzodiazepinek valóban gyorsan hatnak, de hosszú távú alkalmazásuk nem ajánlott a hozzászokás veszélye miatt – ezért minden esetben orvosi felügyelet szükséges.

Mi történik, ha valaki kezelés nélkül marad?

A pánikbetegség nem „múlik el magától”. Kezelés nélkül gyakran krónikussá válik, és jelentős életminőség-romlást okoz. Egyes betegek évekig kerülik a tömegközlekedést, a bevásárlást vagy a zárt tereket, ami hosszú távon elszigetelődéshez és depresszióhoz vezethet. Mindez azonban megelőzhető: minél előbb kezdődik meg a terápia, annál jobb az esély a teljes tünetmentességre.

Hogyan támogathatja egy hozzátartozó a pánikbeteg családtagot?

A pánikzavarral küzdők gyakran érzik magukat félreértve. Sokszor hallják azt, hogy „csak nyugodjon meg”, „nincs semmi baj”, „erre gondolni sem szabad”. Bár ezek a mondatok jó szándékkal hangzanak el, valójában tovább mélyíthetik a beteg tehetetlenségérzését.

A legnagyobb segítség a hiteles támogatás: meghallgatni, komolyan venni az érzéseit, és bátorítani abban, hogy igénybe vegye a szakmai segítséget. Nem a „megmentés” a cél, hanem az, hogy a beteg lassan visszanyerje saját erejébe vetett hitét.

Összegezve

A pánikbetegség ijesztő, de kezelhető állapot. Megfelelő terápia, a betegséggel kapcsolatos tudás bővítése, valamint támogató környezet mellett az érintettek döntő többsége visszanyeri életminőségét. A legfontosabb, hogy ne maradjon egyedül a problémával: a pánikzavar olyan betegség, amelyre már jól bevált, hatékony kezelési módszerek állnak rendelkezésre, és a kilábalás esélye kifejezetten kedvező.

Felhasznált irodalom:

• American Psychiatric Association (2004): A DSM-IV-TR diagnosztikai kritériumai, Animula Kiadó
• Ágoston, G.(1996): A pánikbetegség. Háziorvos-Továbbképző Szemle.1: 89-92
• Fóris,N., Kopp, M. (1997): A pánik szindróma kognitív-viselkedésterápiája. Psychiatria Hungarica. 12(3):387-395
• Gábor, S. P. (2001): A pánikbetegség. Hippokratész III(6):391-393
• Tringer (2005): A pszichiátria tankönyve, Semmelweis Kiadó
• NIH
• NHS
• Medicinenet

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!