Egy seb vagy apró bőrelváltozás általában nem ad okot aggodalomra. Ha azonban hetek múltán sem gyógyul, esetleg újra és újra vérzik vagy pörkösödik, érdemes megmutatni bőrgyógyásznak: bizonyos bőrdaganatok ugyanis kezdetben megtévesztően ártalmatlannak tűnhetnek.
Vajon mikortól számít túl soknak vagy gyakorinak a vizelés?
Az eredmények szerint az első fordulópont már az ötvenes életévek végén jelentkezhet, miközben az érintett még semmilyen feltűnő tünetet nem tapasztal.
Egy érdekes recept, egy fontos információ vagy egy később elolvasandó bejegyzés: sokan automatikusan képernyőképet készítünk arról, amit nem szeretnénk elfelejteni. Egy új kutatás szerint azonban ez nem hat a legszerencsésebben a memóriánkra.
Ha rendszeresen éppen egy meleg zuhany vagy fürdő után kezd el erősen viszketni a bőre, miközben kiütést vagy más bőrtünetet nem tapasztal, érdemes figyelnie a panaszra. A vízzel történő érintkezés után jelentkező intenzív viszketés ugyanis a polycythaemia vera nevű ritka vérképzőszervi betegség egyik jellegzetes tünete is lehet.
A fiatal nő mindössze 20 éves volt, amikor egyre furcsább tüneteket kezdett tapasztalni: kiütések jelentek meg a bőrén, állandóan fáradt lett, majd fokozatosan olyan gyengévé vált, hogy már a haját sem tudta megmosni. A vizsgálatai sokáig nem adtak egyértelmű választ, és azt is felvetették, hogy panaszai mögött szorongás vagy depresszió állhat. Később azonban kiderült, hogy egy ritka autoimmun betegség, a dermatomyositis okozza a tüneteit.
Romlik a látása vagy elszíneződött a szeme? A szemünk nemcsak a lélek tükre, hanem a betegségeinké is. Életmentő jelek, amiket a saját szemében láthat.
Ezt teheti hangyacsípés, poloskacsípés, bolhacsípés ellen.