A híres mondás szerint a szem a lélek tükre… A Shakespeare-nek tulajdonított sorok születése idején a szerző még nem tudhatta, hogy egyszer tudományos kutatások tárgyává válik a szépirodalom állítása. Szemünk valóban számos érzelmet tükröz, örömöt, meglepetést, kellemetlen, rossz érzéseinket egyaránt. Olyan érzéseket is megmutathat, amelyeket talán tudati szinten nem is élünk meg. Lássunk néhányat, amely talán nem szokványos és kevéssé ismert!
A cigaretta nem mindenkinél csökkenti a stresszt. A dohányzás elhagyását követő egy év elteltével csökken a stressz szintje, a visszaszokó emberek egy része pedig ugyanolyan stresszben él, mint korábban - állapította meg egy brit tanulmány.
A kisgyermekkori agyi fejlődés egyik kulcseleme évekkel hamarabb kialakul, mint korábban vélték. Ez a jellemző az arcfelismerés, amely az agy jobb féltekéjének működése révén valósul meg. Annyira egyedi sajátságunk, hogy még a nem emberszabású főemlősökre sem jellemző.
1997 óta április az IBS tudatosság hónapja. A Funkcionális Gasztrointesztinális Rendellenességek Nemzetközi Alapítványa (IFFGD) idén is felhívja a figyelmet a betegség tüneteinek, vizsgálatának és terápiájának, megismerésének fontosságára.
A gondoskodó város program keretében a debreceni önkormányzat százmillió forinttal támogatja Hospice-ház létesítését a Kenézy kórház területén - jelentette be a város polgármestere egy sajtótájékoztatón.
A labirintusok a különböző kultúrákban más-más jelentéssel bírtak. Néhány helyen egyféle beavatási út volt, melyben a lélek az útvesztőben való barangolás útján, megpróbáltatások közepette, végül a labirintus közepébe ér, és magasabb tudatállapotba kerül. Ez az élet, illetve az ember sajátos küzdelmének egyfajta analógiája. Bolyongunk, keresünk, gondolkodunk, harcolunk, és végül elérkezünk a középpontba, ahol önmagunkra találunk; ilyenkor rendszerint életünk új utakra lép, egy magasabb dimenzióba; ez a fejlődés alapja.
A narcisztikus emberre jellemző a grandiózus önkép, az önmagával való túlzott elfoglaltság, és a szociális kapcsolatok e célra való kihasználása. Más szavakkal: jól felismerhető a narcisztikus személy, mivel saját teljesítményével elégedett, nem képes beismerni hibáit és szinte állandóan magáról beszél. Sokáig megtévesztő lehet, mert eleinte nagyon sármosnak, elbűvölőnek mutatja magát mások felé. Szinte megbabonázva hallgatjuk anekdotáit, történeteit, amelyeket lebilincselő módon ad elő.
S. Tóth Márta, life és business coach, mediátor, nlp-térner több, mint húsz éve dolgozik kommunikációs szakemberként, tevékenységét oktatja is. Kíváncsiak voltunk, van-e új a nap alatt, vagy a hölgyek és urak magánemberekként "ugyanazokkal" a problémákkal fordulnak szakemberhez.